A chat fogalma sokaknak lehet ismerős az internetről, "írásos beszélgetést" takar, amikor egyszerre ketten vagy többen szöveges üzeneteket váltanak, és a beírások minden résztvevő számára azonnal láthatóak. A WAP-os chat ugyanezt jelenti, csak a partnerek nem a számítógép, hanem a mobiltelefon képernyőjét és billentyűzetét használják. A "Kor?Lax?" pedig a "Hány éves vagy? Hol laksz?" elmés rövidítése, a teljes verziót ugyanis túl sok időbe telne begépelni. Mobiltelefonja szinte mindenkinek van harminc felett is, köztük mégis kisebb arányban vannak, akik egyáltalán ismerik a chat, a WAP vagy hasonló kommunikációs megoldások fogalmát, és akik ismerik, azok is alig használják azokat.Az Internet egy írásos fórum. Tekintettel arra, hogy a legtöbb esetben midennemű hangos kommunikáció kizárt, ezért az idők során kialakult néhány általánosnak is tekinthető szabály, amit ahhoz, hogy emberszámba vegyenek bennünket, célszerű betartani. Ennek eldöntésére az Interneten egy szmájli-nak, vagy ( mosolynak nevezett karaktersorozat vált elterjedté, amelynek az idők során rengeteg változata jelent meg. Pl: :)
Ha úgy vesszük, a chat a billentyűzeten keresztül folytatott telefonbeszélgetés. "Chatelni" lefordítva annyit jelent, mint csevegni, pletykálni - csakhogy beszéd helyett a billentyűket kell használni. Ezáltal lehetővé válik a valódi időben történő gyors kommunikálás bizonyos programok, vagy az internet igénybevételével.
Az Internet Relay Chat sokkal elterjedtebb nevén IRC egy kliens-szerver alapú kommunikációt lehetővé tevő csevegőprotokoll, melynek segítségével emberek tíz- vagy akár százezrei is cseveghetnek egy időben, különböző témákban, illetve csatornákon. Az IRC története: Az első IRC-klienst és -szervert 1988 nyarán, Jarkko Oikarinen (WiZ) készítette el, a finnországi Oulu egyetemen. Célja az Oulu Box nevű BBS-rendszerhez készített, MultiUser Talkra keresztelt, valós idejű csevegést lehetővé tevő kiegészítő kiváltása volt. Az első szerver a tolsun.oulu.fi címen volt elérhető. Az új rendszer megalkotásában Jyrki Kuoppala és Jukka Pihl segített Jarkkónak. Ez még csak az IRC-nek egy nagyon kezdetleges változata volt, mert csak privát üzenetküldési lehetőség volt benne. A klienstől-kliensig kommunikációt (CTCP) már ekkor is támogatta a rendszer, viszont csatornák még nem léteztek. A kész programok első verziója augusztus környékén került fel a gépre. Technikai információk: Az IRC egy nyílt protokoll, ami a TCP/IP-re épül. Egy IRC-szerver más szerverekkel össze tud kapcsolódni és így alakul ki egy IRC-hálózat. A felhasználók a kliensekkel tudnak csatlakozni egy szerverre. Szerverből (például IRCd, Unreal IRCd, Hybrid IRCd stb.) és kliensből (például Irssi, mIRC, BitchX, Epic stb.) is nagyon sok megvalósítás létezik...
A netikett szabályai mondják meg, hogyan illik viselkedni az internetes fórumokon és chateken. A netikett szó az angol "netiquette" (network etiquette) magyarosított formája, és a hálózati kommunikáció általános illemszabályait foglalja össze. Konkrét útmutatásai a következő területekre terjednek ki: e-mail, Usenet, levelezési listák, internetes vitafórumok, IRC stb...
Online chat can refer to any kind of communication over the Internet, but is primarily meant to refer to direct one-on-one chat or text-based group chat (formally also known as synchronous conferencing), using tools such as instant messengers, Internet Relay Chat, talkers and possibly MUDs. The expression online chat comes from the word chat which means \"informal conversation\". The term chatiquette is a variation of netiquette (chat netiquette) and describes basic rules of online communication. To avoid misunderstandings and to simplify the communication between users in a chat these conventions or guidelines have been created. Chatiquette varies from community to community, generally describing basic courtesy; it introduces new user into the community and the associated network culture. As an example, it is considered rude to write only in UPPER CASE, because it looks as if the user is shouting. The word chatiquette has been used in connection with various chat systems (e.g. IRC) since 1995...